Skills+
Mobile logo
HU
EN
RO
SP
GR
NL
NO

Kockázatmenedzsment

EBBEN A LECKÉBEN:

A. megismered a főbb kockázatkezelési módszereket;
B. megtalálod a céged számára legmegfelelőbb kockázatkezelési módszereket.

Mindig fennáll annak a lehetősége, hogy valami rosszul alakul. Azokat a dolgokat, amelyek rosszul alakulhatnak, kockázatoknak nevezzük, és egy bölcs vezető elég korán észreveszi és megelőzi őket. A kockázatkezelés természetesen egy folyamatos tevékenység, tehát a felmerülő kockázatokat folyamatosan azonosítani és rögzíteni kell.

A tartalom áttekintéséhez szükséges idő: 30 PERC


 
 
A kockázatok azonosítása és értékelése jó kiindulási pont, már csak azt kell tudni, hogy hogyan kezeljük őket hatékonyan. Melyek a kockázatkezelés módszerei és melyiket válasszuk?
 
5 fő módja létezik a kockázat kezelésnek: elfogadás, elkerülés, áthelyezés, csökkentés vagy kiaknázás.

1. Elfogadás

A kockázat elfogadása azt jelenti, hogy azonosítottuk és rögzítettük a kockázatot, de  nem teszünk semmit, egyszerűen csak elfogadjuk, hogy megtörténhet, és úgy döntünk, hogy majd foglalkozunk vele, ha megtörténik.
Ez jó stratégia, amit kis kockázatok esetén használhatunk. Hosszú ideig tarthat, míg összerakunk egy kockázatkezelési stratégiát, tehát gyakran jobban felhasználhatjuk a forrásainkat, ha semmit nem teszünk a kis kockázatok esetén.
A kockázatok elfogadása gyakori a gyógyszercégeknél is egy gyógyszer kifejlesztésekor. A kutatás és fejlesztés ára nem ellensúlyozza az új gyógyszer eladásából származó potenciális bevételeket, így a kockázat elfogadhatónak tekinthető.

2. Elkerülés

Dönthetünk úgy is, hogy a kockázatok elkerüléséhez igazítjuk a terveinket. Ez jó stratégia arra, ha a kockázat nagy hatással van a projektre.
Például, egy vállalkozás megtagadja egy épület megvásárlását új kiskereskedelmi célra, ha nagy a kockázata annak, hogy a helyszín nem termel elég jövedelmet, hogy fedezze az épület költségeit. Egy korház, vagy egy kisebb orvosi praxis kerülheti az egyes beavatkozások elvégzését, amelyekről köztudott, hogy magas kockázattal jár a beteg jóllétére.
Bár a kockázat kerülése egyszerű módszer a vállalkozást fenyegető potenciális veszélyek elkerülésére, a stratégia, a stratégia eredménye lehet a potenciális bevételkiesés is.

3. Átvitel

Az átvitel egy kockázatkezelési stratégia, ahol a kockázat hatását és kezelését áthelyezzük valaki másra.
A kockázat átadása jellemzően úgy történik, hogy díjat fizetünk egy biztosítótársaságnak a jelentős anyagi veszteség elleni védelemért cserébe. Például a vagyonbiztosítás is használható a cég anyagi veszteség elleni védelmére amennyiben az épületben, vagy más létesítményben kár keletkezik.
Amennyiben berendezést szállít és a teherautó balesetet szenved, a biztosítótársaság köteles biztosítani az új berendezést, hogy pótolja a sérült berendezést.

A gyakorlatban, ha a biztosítótársaság vagy vállalkozó csődbe megy, vagy bíróság elé kerül, az eredeti kockázat valószínűleg visszakerül az eredeti első félhez. A biztosítás egyszerűen biztosítja, hogy ha a biztosítottat érintő baleset (káresemény) történik, akkor valamennyi kompenzáció kifizethető a biztosítottnak az elszenvedett kár függvényében.

4. Csökkentés

A kockázatok csökkentése talán a leggyakoribb kockázatkezelési technika, különösen amikor az üzleti kockázat elkerülhetetlen. Ezt egyben a legkönnyebb megérteni, és végrehajtani. A kockázat csökkentése azt jelenti, hogy korlátozzuk a kockázat bekövetkeztének hatását vagy valószínűségét.
Például, ha új terméket dobunk piacra, és az értékesítési csapatnak kell bemutatni azt az ügyfeleknek, megvan a kockázata annak, hogy az értékesítési csapat nem érti a terméket, és nem képes jó bemutatót tartani. Ennek eredményeképpen, kevesebb értékesítés történik, és a cég bevétele is kisebb lesz.
A kockázatcsökkentési stratégia ebben az esetben az értékesítési csapat megfelelő képzése lenne. Még így is megvan rá az esély, hogy nem értik jól a terméket, de a kockázat hatása csökkenthető, mivel a csapat nagy része képes lesz hatékonyan bemutatni a terméket.

Csökkenthetjük a kockázat hatását, de a bekövetkezés valószínűségét is.


5. Kiaknázás


Az elfogadás, elkerülés, étvitel, és csökkentés nagyon hasznosak, amikor a kockázat negatív hatással van a projektre. Ám, mi van akkor, ha a kockázat pozitív hatással bír? Például annak a kockázata, hogy a termék annyira népszerű lesz, hogy nincs elég értékesítőnk a bemutatására? Ez a pozitív kockázat – olyasvalami, ami hasznos lenne a projektre és a cégre nézve, ha megtörténne. Ebben az esetben, növelni akarjuk az esélyét annak, hogy megtörténjen!

A kiaknázás az a kockázatkezelési technika, amelyet az ilyen esetekben használunk. Találjuk meg a módját annak, hogy a kockázat megvalósuljon, és/vagy növeljük a hatását, ha megtörténik. Például, lehet képezni egy új értékesítőt, hogy termékbemutatókat is, és egy kis plusz marketinget is végezzen, hogy növelje az új termék iránti érdeklődést, és hogy legyenek embereink a termékbemutatókra, ha kell.

Valószínűleg megtaláljuk a technikák kombinációját, kiválasztva azokat, amelyek a legjobban illenek a projektjeink kockázataihoz és a csapatunk képességeihez.

"A vállalkozásunk védelme: Kockázatkezelési tervezés" ( Dr. Christine Taylor Berry, a Biztosítási Tanulmányok igazgatója, Lousiana-i Egyetem, Monroe Üzleti Főiskola)




Nézzük meg ezt a rövid animációt, amely bemutatja a kockázatkezelés alapjait.



"Szembenézés a kockázat jövőjével – Az üzleti kockázatok kezelése a lehetőségek megragadása és a növekedés érdekében" (PwCUK)

TANÁCSOK ÉS ÖTLETEK:

- Készítsünk kockázatkezelési tervet, és kevesebb időt töltünk majd az vállalkozás miatti aggódással és többet a fejlesztésével.
- Hozzunk létre egy kockázattudatos kultúrát, beszéljük át a kockázatkezelési terveinket a kollégáinkkal/alkalmazottainkkal, és gondoskodjunk róla, hogy megfelelő képzést kapjanak arról, hogy mit kell tenniük vészhelyzetben.
- Vegyük fontolóra egy általános felelősségbiztosítás megkötését, hogy ne kelljen pusztán a biztosításra hagyatkoznunk.

ÖSSZEFOGLALÓ:

- Nem elég, ha csak azonosítjuk a potenciális kockázatokat, döntenünk kell arról is, hogy hogyan kezeljük ezeket
- 5 fő kockázatkezelési módszer létezik, de a kockázatkezelési stratégia vállalkozásokként eltérő lehet;
- A kockázat kerülése bevételkiesést eredményezhet;
- A kockázat elfogadása jó stratégia kis kockázatok esetén, vagy amikor a potenciális nyereség ellensúlyozza a költségeket;
- A kockázat, vagy a hatásának csökkentése a leggyakrabban használt technika.

 

GONDOLJON NÉHÁNY VÁLASZ LEHETŐSÉGRE AZ ALÁBBI KÉRDÉSEKET ILLEŐTEN:

Melyek a fő kockázatkezelési módszerek?
Milyen kockázatkezelési módszert használjak a vállalkozásomban, és miért?

 


<< Vissza